Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


                   Cavalier King Charles spaniel fajtaleírás

                        

 

Történelem

Nem egyszerű megállapítani a törpe spanielek származását. Eredete még ma is vitatott. Többféle elképzelés ismeretes, melyek közül talán a legvalószínűbbnek tartott a spanyol eredet, miszerint a "spaniel" elnevezés is erre utal (régi formái: spanjoel, spanyel).
A XIV. században már feltünik a "Spanyel" név Chaucer: Canterbury mesék c. művében (1386).
A XV. században a kis törpe spanielek már Európa-szerte ismertek voltak, és a legtöbb királyi udvarban már tartották őket. Megszámlálhatatlan festményen, nagyon híres mesterek alkotásain tunnek fel, mint például Van Dych, Watteau, Rubens, Reynolds, Strubbs és Landseer.
A képek mellett írásos dokumentumok sokasága is bizonyítja a kis spanielek jelenlétét.

Sok elbeszélés szól a Stuartok törpe spanielek iránti szeretetéről. Amikor 1587-ben a skót Mária királynőt lefejezték, alsószoknyája alatt megtalálták a kis fekete-fehér spanieljét. A szerencsétlen kis állatot csak erőszakkal lehetett eltávolítani gazdája élettelen teste mellől.
I. Károly (1600-1649) is egyike volt a "koronás rajongóknak", akit 1648-ban Wight szigeti száműzetésébe is elkísérte kis spanielje, Rogue.Ám fia, II. Károly (1630-1685) volt az, akinek a fajta oly sokat köszönhet, többek között a nevét is (Károly király spaniel). Uralkodása idején óriási népszerűségre tettek szert e kutyácskák: a nemesség képviselői falkákat tartottak belőlük vadászatra, míg a hölgyek körében az apróbbak ölebként voltak kedveltek. Maga a király rajongásig szerette őket, szinte soha nem lehetett látni kutyái nélkül. John Evelyn krónikás szerint örömét lelte abban, hogy számos kis spaniel kísérte őt még a hálószobájába is. II. Károly nagy gondot fordított a tenyésztésükre, mely a palotában folyt személyes ellenőrzésével. Halála után öccse, II. Jakab (1633-1701) vette át a hatalmat - s a törpe spaniel-tenyészetet. Uralkodása alatt tovább virágzott e kis királyi ebek tenyésztése.
Korabeli feljegyzésekből tudjuk, hogy több színben fordultak elő: fekete, fekete-fehér, vörös-fehér és tricolour. Kicsik voltak, igen finom csontozattal és finom arcorri résszel, amint az a korabeli festményeken is látható. Orániai Vilmos trónra lépése (Németalföld, 1689) után a mopsz kiszorította a törpe-spanieleket a kastélyokból. A rövidorrú kutyák egyre kedveltebbek lettek, s a tenyésztők érdeklődése is e típusú kutyák felé fordult. Kezdetét vette a "tompa orrú" kutyák divatja, mely a XIX. századra teljesedett ki. A XVIII. század végén vagy a XIX. század elején keresztezték a törpe spanieleket bizonyos "tompa orrú" kutyafajtával vagy fajtákkal, feltételezhetoen a mopsszal, esetleg később pekingi palotakutyával és/vagy japán spaniellel (Chin). Ettől a fajta igen megváltozott: az eredetinél kisebb lett a súlya és torzított a feje a kor divatjának megfeleloen. E modern típus mellett azért továbbra is voltak régi típusú törpe spanielek. Errol tanúskodik például az az igen híres hímzett kép, mely Viktória királynő kedvencéről, Dash-ról készült 1840 körül; a képen egy régi típusú tricolour látható lapos fejtetővel és hosszabb arcorri résszel.
A XIX. században ismét reflektorfénybe kerültek, mégpedig mint elsorangú vadászkutyák. Nagy hírnévre tettek szert az úgynevezett Blenheim- vagy Marlborough-spanielek, melyek nem voltak mások, mint a King Charles spaniel vörös-fehér színváltozatai. Nevüket onnan kapták, hogy igen hosszú idon át tenyésztették oket a Marlborough-hercegek székhelyén, a Blenheim palotában (később az itt tenyésztett kutyák "Blenheim Palace" kennelnéven kerültek törzskönyvezésre). A tenyészet megalapítója John Churchill, Marlborough I. hercege volt (1650-1722). A Blenheim spanieleknek volt egy érdekes ismertetojegye: a fejtetőn lévő jellegzetes rombusz alakú fehér folt közepén egy kb. 100 forintos érme nagyságú kerek, vörös jegy, az ú.n. "Hüvelykujj-nyom" vagy "Blenheim spot". Ez a Spot a mai Blenheim színű Cavaliereken is gyakran látható, amely nagyra becsült fajtajegy.
       

A Blenheimnek igen jólismertek voltak vidámságukról és vadászhajlamukról. Az 1800-as évek szaksajtója nagy elragadtatással írt ezekről a "nagyon pompás kis spanielekről", melyeknek "… kitunő a szaglása, s megbízhatóan és örömmel vadásznak". Ebben az idoben még minden színváltozatnak más és más neve volt: a fekete-fehér és black and tan neve King Charles, a tricolouré Prince Charles vagy King Charles I. spaniel, a vörös-fehéré Blenheim vagy Marlborough, míg az 1902-re kitenyésztett tiszta vörösé Ruby spaniel volt. Érdemes megjegyezni, hogy egy időben a black and tan színűeket King James spanielnek is hívták II. Jakabra emlékezve, épp úgy, mint a vörös-fehérek Marlborough, és a tricolourok King Charles I.-nek.

Angliában 1873-ban megalapították a Kennel Clubot, s ezzel megkezdődött a fajtastandard-ek felfektetése. 1886-ban megalakult a Toy Spaniel Club is, mely a King Charles spaniel külön nevek alatt ismert színváltozatait foglalta magába. A tenyésztői munka hatására a King Charles és Blenheim spanielek arcorri része még rövidebb lett, mellyel elérték a mai King Charles (becenevén Charlie) fejformáját. A standard-be már ez a leírás került. VII. Edward (1841-1910) - aki maga is kedvelője volt e kis kutyáknak - közölte a Kennel Clubbal óhaját, miszerint a történelmi King Charles spaniel nevet meg kell őrizni.

Az 1926-os esztendő jelentős fordulatot hozott a törpe spanielek történetében. Ekkor látogatott Angliába az amerikai Roswell Eldridge úr az angol törpe spaniel ősi típusát keresve, s igen csalódott volt, hogy csak a modern "lapos orrú" King Charles spanielt találta ott. Ezért fáradságot, pénzt nem kímélve kutatta fel a régi típusú Blenheim színű törpe spanieleket, amelyek a legjobban hasonlítottak a II. Károly korabeli festményeken ábrázoltakhoz. Az elso évben mindössze két ilyen típusú kutyust talált, de már ezekkel is megindult a visszatenyésztés megállíthatatlan folyamata.
Az 1920-as években már csak a modern típusú King Charlest tenyésztették, mégis elofordultak az almokban az ősökre visszaütő, hosszú arcorri résszel és kissé nagyobb termettel rendelkező példányok. Ezeknek a kutyáknak jó volt a testfelépítése, színe, szőrzete, csak a fejük és némileg a méretük volt eltérő. Velük kezdte el a régi típusú King Charles újra ébresztését egy maroknyi lelkes rajongó, akik egy aktív vadászhajlamokkal rendelkező, egészséges, megbízható kis kutyát tűztek ki célul, mely mentes mindenfajta mesterséges "kikészítéstől", nyírástól és színezéstől.

Így az 1928-ban megalakult első fajtaklubot már "The Cavalier King Charles Spaniel Club"-ként regisztrálhatták. A klub titkára Mrs. Hewitt Pitt volt, akinek "Ttiweh" kennelnévvel tenyésztett, s nagyon híressé vált kutyái megtalálhatók minden Cavalier származásában világszerte. A klub megalakulásával egyidőben felfektették a fajtastandardet, melyhez a minta egy Ann's Son nevu, rövidorrú szülőktől származó Blenheim kan volt. Az ő kitunő tulajdonságai alapján állították össze a leírást, ami alapjában véve nem változott napjainkig. Ebben a szép kis kanban a fajta egyik ősapját tisztelhetjük. Egyre több és több Cavalier-tenyészet alakult. Közülük ezen korai évek legfontosabbjai: Mrs. Jennings "of Plantation", Mme J. Harper Trois-Fontaines "de Fontenay", Mrs. I.J. Green "Heatherside" és Mrs. H. Pilkington "Hillbarn" kennele, természetesen a teljesség igénye nélkül, csak néhányat kiragadva a nehéz és komoly úttörő munkát végzők közül.
A Cavalier King Charles spaniel 1945-ben vált teljesen független, "egyenjogú" fajtává, ugyanis egészen addig a Kennel Club egyazon törzskönyvben regisztrálta a King Charles spaniellel. Így végre 1946-ban kiadták az első CC-ket (Challenge Certificate) Cavalierek számára.
Az "új" fajta egyre elterjedtebb lett, s viszonylag rövid időn belül stabilizálódott.
A 40-es évek végén kezdte a tenyésztést Mrs. Keswick "Pargeter" név alatt. Ez a kennel nagyon fontos szerepet játszott a fajta fejlodésében, és nem csak a szigetországban, de a világ számos más országában is, így pl. az USA-ban, Ausztráliában és Új-Zélandon, ahol Pargeter kutyákkal kezdték el a tenyésztést.

Az 1973-as év igen emlékezetes a fajta szempontjából. Ebben az évben a Cruft's-on Alan Hall és John Evans urak saját tenyésztésű 17 hónapos Blenheim kanja, Alansmeere Aquarius megnyerte a "Best in Show" címet! A Cruft's történetében először fordult elő, hogy törpe kutya nyerte el ezt a csodálatos díjat. S mivel Angliában a Cruft's-ról minden évben közvetítést ad a televízió, így rengetegen láthatták ezt a pompás kis kant fenséges magabiztosággal átvonulni a hatalmas díszkörön. A hatás frenetikus volt. Óriási tömegeket bűvölt el a kis "királyi" eb, mely szépsége mellett egyéb tulajdonságait tekintve is oly ideális kutya. Így aztán a fajta iránti kereslet hihetetlenül megnőtt, s egy igazi "népességi robbanás" következett be náluk. Népszerűségük máig töretlen, sőt hazájukon kívül is egyre kedveltebbé válnak szerte a világon.
A fajtatörténet angliai részének zárásaként lássuk a legfontosabb kenneleket, amelyek még ma is dolgoznak, s valamennyiükből számtalan kiváló tenyészegyed került és kerül a világ minden tájára.
Crisdig kennel: foltosokat, többségében Blenheimeket tenyésztenek. A crisdig-kutyák a legtöbb angol champion származásában megtalálhatók.
Tnegun kennel: Blenheimeket tenyészt.
Chandlers kennel: egyszínű kutyáinak óriási szerepe volt tenyészetek megalapításában, a világ minden részén. A mai egyszínűek többségének törzskönyvében megtalálható ez a kennelnév.
Alansmere kennel: egy-két tricolourtól eltekintve csak Blenheimeket tenyésztenek. Legutóbbi "slágerük" Ch. Springtide at Alansmere kan volt, aki új rekordot állított fel 23 CC-vel.
Homerbrent és Homaranne kennelek: kezdetben csak foltos, a 80-as évektől már (kis számban) egyszínű kutyákat is tenyésztettek. Legkiemelkedőbb kutyájuk a világhírű Blenheim fedezokan, Ch. Homaranne Caption, mely 1980-tól 1986-ig első helyezett volt a The Cavalier King Charles Spaniel Club "Legjobb Fedezőkan" versenylistáján! 15 évet élt!
Kindrum kennel: mind a négy színben tenyészt.
Salador kennel: mind a négy színben tenyészt. Legnagyobb "alkotása" mégis a B/T fedezokan Salador Charlok, mely a szigetország egyik legfontosabb állományalakító egyede volt, s ma már szinte minden egyszínű Cavalier ősei között szerepel.
A fenti kennelek kutyáiból számtalan remek, új vérvonal alakult ki. Az utóbbi évek nagy sztárja a Ricksbury kennel, a foltos kutyákkal. Leghíresebb kutyájuk Ch. Lymrey Royal Reflection of Ricksbury Blenheim kan, mely 1996-ban megdöntötte a fajta CC rekordját, összesen 32 CC-vel.

A fajta jellemzői
Bár a törpe kutyák közé sorolják, hangsúlyozni kell, hogy nem "öleb", noha szívesen tölti idejét az ember ölében. Törpe spaniel, igazi törpe vadász, melynek kituno a szaglása, elsorangú aportirozó és rendelkezik a spanielek vadászhajlamával. Általában kedveli a vizet, s kitartó kereső. Apróvad, szárnyas vadászatára kiválóan alkalmas. Napjainkban már csak kedvencként tartják, ám mégis gyakran hallani olyan külföldiek beszámolóját, akik bevadászták Cavalierjeiket, melyek kitunő munkát végeznek vadászó gazdáik mellett. Emellett az egyik legalkalmasabb fajta a nálunk is egyre népszerűbb agilityre.

Természeténél fogva nagyon alkalmazkodó, igen intelligens, így könnyű tanítani. A durva bánásmódra érzékeny, szeretetteljes és következetes foglalkozással azonban bármire megtanítható az őrző-védő feladatokon kívül. Ugyanis a Cavalier egyik legfontosabb tulajdonsága a jó természete, mely kizárja, hogy durva, harapós, támadó legyen. Kedves, vidám, kiegyensúlyozott, csendes kutya, mely a szabadban élénk, játékos, zárt helyen halk, nyugodt.

Tartása még a legkisebb lakásban sem okoz gondot, ám az egész napos egyedüllét, bezártság nem neki való sem lakásban, sem kennelben. Csendessége dacára jó jelzőkutya nevelhető belőle. Nagyon szereti az ember társaságát, boldog, ha foglalkoznak vele. A szabadban szívesen mozog, nem fárad el egyhamar, így hosszabb kirándulásokra is magunkkal vihetjük. Igazán kiegyensúlyozott akkor lesz, ha rendszeresen kellően "megmozgatjuk", ami apport-készségét kihasználva nem túlságosan hely- és időigényes feladat. Nagy előnye, hogy szinte teljesen hiányzik belőle a dominanciára való törekvés, így minden nehézség nélkül tartható többedmagával azonos helyen, sőt ez az ideális számára. Szívesen van együtt más kutyával vagy akár macskával is. Tartása igen könnyű. Általában igen jó étvágyú és ritkán válogat. Gondozása egyszerű. Mint a standard is kimondja, nyírása, trimmelése tilos! Hosszabbszálú, selymes, egyenes szőrét, mely azonban nem túlzottan hosszú, fésűvel, kefével ápoljuk, ami - ha rendszeresen végezzük - 5 percnél több időt nem igényel.
Ha a szőrzet a standard által megkívánt minőségű, a sár száradás után könnyedén kikefélhető belőle, jó része magától is kipotyog.
Szívós, szilárd szervezetű kutya, átlag életkora optimális tartás mellett 14-16 évet is elérheti. Jellemző betegségük nincsen, bár egyes vérvonalak hordozhatják a korai életszakaszban jelentkező szívrendellenességre való hajlamot, a csípőizületi diszpláziát, mely azonban hazánkban egyelőre még nem jelentkezett. Feltétlenül érdemes elvégeztetni a szív ultrahangos vizsgálatát és a diszplázia-szűrést. Több más fajtára is jellemző a "bűzmirigy" gyakori túltelítődése, így ezt érdemes legalább negyedévenként ellenőriztetni az állatorvossal, vagy nagyobb állomány esetén célszerűbb a tenyésztőnek megtanulni e mirigy "kinyomását", tisztítását, így szükség szerint bármikor otthon elvégezheto 1-2 perc alatt. A kezelés gyakorisága egyedenként változik.
Bár a standard kimondja, hogy a kutyák nyírása tilos, azonban egészségügyi okokból megengedi a túl sűrű és nagyszőrű kutyáknál a talpak alsó felén az ujjak közötti, valamint a fülek belső, hallójárat körüli szorének eltávolítását, azonban ez semmiképpen nem lehet feltűnő, vagy ránézésre látható, nem keltheti "nyírott kutya" benyomását. A Cavalierek egyéb helyeken történő nyírása a kiállításon diszkvalifikációs ok!
Tenyésztése általában nem jelent problémát. A Cavalier rajong a kölykökért, még a kanok többsége is szívesen játszik velük. A kölykezés rendszerint problémamentes, bár a kölykök gyakran viszonylag nagy súllyal születnek. Például a Premier kennelben legelsőként született 4 kölyök születési súlya 280-320 gramm között volt; az anya 7,5 kg-os súlyát figyelembe véve az igen jelentős, ám minden nehézség nélkül jöttek világra a kicsik. Az alom általában 4-6 kölyökbol áll, ám nem ritka az ennél több (7-9) apróság sem. A szuka kitűnő anya, nagy odaadással neveli a kölyköket, s igen boséges, jó minoségű tejet ad. Könnyen adoptál idegen csöppségeket. A kölykezést követő kb. 2-3 hétben határozottan védelmezi kölykeit a kíváncsiskodó lakótársaitól, ám ezt az átmeneti agresszivitást természetesen semmiképpen sem ítélhetjük el, mint rossz természetet. Viszont a "kétlábú" családtagok közeledését ilyenkor is nagyon szívesen veszi, sot igen büszkén mutogatja apróságait. A kicsik szeme igen késon nyílik a legtöbb más fajtáéhoz képest, rendszerint 14 napos korra vannak teljesen nyitva, de elofordult már kennelemben, hogy csak 17-18 napos korra fejezodött be a szemnyílás. A szuka normális esetben nagyon sokáig szoptat, ha hagyjuk. Többségük 8-9 hetes korban választ el, de nem ritka, ha kicsijét 12 hetes koráig is táplálja. Emellett gyakran elofordul, hogy a kicsiket a szoptatás mellett kb. 3-4 hetes kortól visszaöklendezett étellel is táplálják. Az ilyen szukákra figyeljünk oda, és miután az élelemadagját "átadta" a kölykeinek, etessük meg még egyszer, nehogy a szuka rovására menjen ez az ősi ösztönös viselkedés.
A Cavalier küllemében egy igen elegáns, egészséges testfelépítésű kutya, egyike a legszebb fajtáknak. Quadratikus, tehát a mar és a farokto közötti távolság nagyjából megegyezik a marmagassággal, vagy egy kissé meghaladja azt, de semmiképpen nem keltheti rövidlábú, hosszú testű kutya benyomását. Szőrzete mérsékelten hosszú; rövid a fejen és a lábak elülsű oldalán, hosszú a füleken, a mellkason, a testen és a has alatt, a lábak hátsó oldalán és a mancsokon, valamint a vágatlan farkon, ahol is szetter-szerű zászlót alkot. A szőrzet és a rojtozás vagy zászlózottság mértéke egyedenként változó, s az öröklött adottságokon kívül még számos külső tényező befolyásolja, pl. a táplálék minősége, a tartási körülmények, szukáknál a tüzelés, álvemhesség, kölyöknevelés, stb. Bár sok bíró előnyben részesíti az igen hosszú és dús szorzetet, azonban a tenyésztők közül sokan a mérsékeltebben szorözött, szépen rojtozott és zászlózott kutyákat szeretik.
Ennek fajtatörténeti oka, hogy a korai tenyésztők, akik a fajtaleírást is alkották, egy egészséges, könnyen kezelhető, vadászhajlamokkal rendelkező kis kutyát tuztek ki célul, nem pedig egy földig érő szorzuhatagban pompázó, nehezen kezelhető, mozgásában is jócskán korlátozott "kiállítási darabot". Bár a szőrzet is természetesen nagyon fontos dolog, de nem a legfontosabb.
A mai Cavalier King Charles spanielnek több típusa létezik, mely az eltérő fejformákban mutatkozik meg első sorban. Az egyik szélsőséges típus az úgynevezett régi típusú fej, mely inkább gömbölyded formát mutat szélesebb koponyával és rövidebb orrháttal - egy igen mutatós típus. A másik szélsőség a modern típus, melynek keskenyebb a koponyája és hosszabb az arcorra - kevésbé mutatós ez a fej, bár egyénenként változik, hogy kinek mi az ideálja, de mindenképpen összhangban kell lennie a standard-ben leírtakkal. A kettő között több átmeneti forma van, általában ezek a legkedveltebbek. Az angol championok között is találhatunk mindegyikre példát. Míg a köztes formák tenyésztése viszonylag könnyű, addig a két szélsőséges típusé eléggé kockázatos, mert mindkettő határeset a szép fej és a típustalanság között. A régi típus könnyen válhat a King Charles-hoz hasonló, domború koponyájú és túl rövid orrú fejjé, ami éppúgy nem kívánatos, mint a modern formákból kialakuló túl keskeny koponyájú és igen megnyúlt, s túlságosan elkeskenyedo, hosszú arcorri résszel rendelkező fej. A régi típusnál ezen kívül gyakoribb az előreharapás, vagy a ráharapásos fogazat. A modern típus veszélye azonban a hátraharapás lehet.
Ami a testméretet illeti, az elmúlt egy-két évtizedben a Cavalierek jelentős része inkább a standard felső határára került, ám ami a nagyobb probléma, hogy igen sok néha jelentosen túl is lépte azt. Az utóbbi években azonban a tenyésztők ismét arra törekednek, hogy a méreteket "visszatornázzák" a standard felső határa alá. Legkívánatosabb méret az úgynevezett "Standard-közép", azaz kb. 6,8-7,5 kg. A túl apró kutyák azonban éppúgy nem kívánatosak, mint a hatalmasra nőtt példányok.
A Cavalier összbenyomásán nagyon sokat ronthat a nem megfelelő csontozat. A standard szerint a csontozatnak közepesen erősnek kell lennie. A túl erős csontozat nehéz, vaskos benyomást eredményez, ami egyáltalán nem mondható elegánsnak. Az ilyen kutyáknál általában a nyak is túl rövid. Ám éppen ilyen visszatetsző látványt nyújt a vékony, hosszú lábakon álló, vézna testű egyed, mely ráadásul többnyire pontyháttal párosul.

A farok fontos "tartozéka" a Cavaliernek. Bár a standard engedélyezi a csonkolását (ilyenkor az 1/3 rész kerül eltávolításra), ám mára már senki nem él ezzel a lehetőséggel. A farok optimális esetben egyenes és vízszintes, mintegy a hátvonal meghosszabbítása, lehet ennél némileg magasabban, ill. alacsonyabban hordott. Ami nagyon fontos, hogy ne kunkorodjék, s ne legyen a hát fölött sarló alakban hordott. Mivel a Cavalier egy vidám, nyílt, felszabadult kis kutya, gyakran láthatjuk a rá oly jellemző "farokjátékot", vagyis, amikor járás közben vidáman és folyamatosan csóválja a farkát jobbról-balra a fent leírt kívánatos szögekben.

Készült: Ambrus Csilla /Premier kennel/ anyagainak, jegyzeteinek felhasználásával

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.